LELKILEG

Nem könnyű téma, a hogyan hozzuk lelkünket olyan állapotba, hogy alkalmasak legyünk kifelé fordulni, ne magunkkal, hanem a környezetünkkel, a környezetünkben élőkkel foglalkozni. A saját univerzumban nem egyedül vagyunk, vagy végülis lehetünk de nem lenne semmi értelme. 🙂 Az ember társas lény mindig is szüksége volt társra társaságra, közösségre. Réges régen mondjuk közelebb is voltak az emberek egymáshoz fizikálisan, és jobban rá is voltak egymásra utalva, és ha belegondolunk a tv, telefon és a többi kütyü előtti időre amikor csak egy tűz volt középen és azt ülték körbe, hát igen, valószínűleg senkinek a fejében sem merült fel, hogy a figyelmemet hogyan fordítsam a másik ember felé.

De manapság annyi géppel és mindenféle okoscuccal barikádoztuk körbe magunkat, annyira egy virtuális világban élünk, hogy igen is ma beszélni kell arról, hogy figyeljünk és segítsük a másik embert. És ezt leginkább a belsőnkben tudjuk rendbe tenni.

A lélek is különleges dolog, vannak akik talán nem is hisznek benne, így ezt a részt szeretném kicsit kitágítani, lélek, értelem, gondolkodás.

Hogy a belsőnket mi tudja egyenesbe, egyensúlyba hozni az tényleg mindenkinél nagyon egyedi, de meg kell találni kinek mi jön be, és hidd el, érezni fogod amikor rátaláltál a módszerekre és az eszközökre.

Ami szerintem fontos számomra/és lehet neked is:

  1. Olvasás, tájékozottság, ismeretek bővítése, tanulás: az egyetemen mindig azt hallgattam az első évben az egyik kurzuson, hogy életen át tanulás. Igen, egész életünk során tanulnunk, képeznünk, fejlesztenünk kell magunkat, és ez persze nem csak oktatási intézményekben történhet, a megtapasztalás is ilyen lehetőség minden egyes nap. Nyitott szemmel járni, nem a belső gondolatokkal foglalkozni hanem tényleg körbe nézni. Meglátni a szép dolgokat, nyitottak lenni a szép dolgokra. Akár városban, akár erdőben járunk, sétálunk egy gyönyörű világ vesz körbe, fedezd fel. Olvass és tájékozódj több forrásból, ha több oldalról is megnézed a dolgokat akkor nem fognak tudni hatalmuk alá keríteni mondjuk az álhírek. Olvass sokféle könyvet, mindenféle stílusban.
  2. Hit, meditáció, relax: Nem szeretnék senkit sem semmilyen vallás felé irányítani, de számomra fontos, hogy legyen hitem. Ahogy vannak céljaim a látható világban, számomra fontos tudni, hogy egy összetett világ vesz körbe, egy sokkal nagyobb mélység és magasság mint amit jelenleg látok. És hiszek benne, hogy a földi céljaim elérésében ez a kitárulkozó világ is segít, mert ha hiszel benne segíteni fog. És bármilyen vallási csoporthoz is tartozol, szerintem lehet meditálni, relaxálni, engem nagyon fel tud tölteni, mert ez az a pont amikor mélyebbre áshatok magamban, amikor ellazulhatok és kizárhatom a környezetet. Fontos szerintem, hogy bár kifelé kell tekintenünk és a környezetünket segíteni, de időnként szükséges pár lépéssel hátrább lépni ettől a környezettől hogy jobban ráláss az egész képre. A vallás is közösségben történik, lehetőséget ad mások segítésére, lehetőséget ad arra hogy foglalkozzunk másokkal, figyeljünk a másikra, élményeket, tapasztalatokat szerezzünk, és bizonyosan keretet, alapot is ad az életünknek,
  3. Pihenés, szerelem, időtöltés: pihenésre nem csak a testnek a léleknek is szüksége van. Hogy aktív/passzív módon kinek mi a pihenés, a lényeg, hogy felfrissülj tőle, szintén azt gondolom meg fogod érezni melyik a legjobb pihenési mód, de pihenj, mert ha nem nyűgös leszel meg fáradt, és akkor biztosan nem fogsz kifelé koncentrálni. A léleknek szerintem kell a szerelem, kell a másik személy akivel egyek lehettek, akin keresztül kicsiben megértheted amit nagyban művelni kell a mások felé fordulást. És a szerelem mellett kellenek a valós, közös időtöltések a barátokkal, ha vannak barátaid akkor is egyszerűbb lesz egy idő után az idegenek felé fordulni, hisz minden egyes új idegennel új barátságot is tudsz hosszú távon kialakítani 🙂 és a szerelmeddel, barátokkal töltött idő során is valójában folyamatosan tanul, megtapasztal az ember. De itt fontos megjegyezni, hogy azért a céljaidat ne felejtsd el, és nem megfelelni akarj másoknak, hanem kompromisszumra lépve a harmónia és békesség jegyében, de haladni a saját küldetésed megvalósításában.
  4. Zene/Csend: nagy szükségünk van a zenére és a csendre is. Mindkettő jó használata elősegíti, hogy meghallhassuk lelkünk dallamát. Ahogy a kreatív alkotások úgy a zene is tud építeni, és kell a csend is, hogy igazán mélyre tudjunk merülni.
  5. Ünnep/Ünneplés: Szerintem nagyon fontosak az ünnepek és az ünneplés. – Hamarosan megjelenik egy új menüpont, gondolatok a minket körülvevő világról, melyben majd blogszerűen szeretnék megosztani gondolataimat, az első az ünnepről fog szólni, ezért most csak pár szóban, miért is fontos a lélek frissen tartásához az ünnep. Mert van gyökere/hagyománya, egy kapcsolódási pont ami a múltat összeköti a jelennel. Közösségben zajlik, egyedül nehéz ünnepelni, kiemel a hétköznapokból, várakozást, készületet igényel, szeretet közlést ad és így mindenképpen pozitív energiát sugároz.

Foglalkozz, ápold a belsődet, mert magadat is szeretned kell ahhoz hogy mást szeretni tudj, és tudod úgy bánj másokkal, ahogy szeretnéd hogy veled is bánjanak, ehhez szükséges azonban a helyes saját magaddal való bánásmód is. Légy hálás és tudj megköszönni! – A hálaadás és a köszönet kifejezése segít, hogy még több jó, pozitív dolgot vegyél észre magad körül. Ha hálás vagy és tudsz köszönetet mondani egyre több mindenért leszel hálás, egyre több mindent fogsz észre venni és egyre többet veszed észre magadon, hogy mosolyogsz és boldog vagy és sikeres. 🙂