SZEREZZ EMBER ÉS ÉLETJOBBÍTÓ COACH BIZONYÍTVÁNYT, ILLETVE DIPLOMÁT!
A legkedvezőbb feltételekkel kezdj el most egy új divatszakmát megtanulni a Nemzetközi Nyílt Coach Akadémiánál! Várunk szeretettel! 

 Regisztrálj itt: http://aranykor.net/hu/&vez=120641

Vagy írj emailt nekem: 

tanulok.202x@gmail.com

A 2020-as évekre a megszokott életünk megváltozott. És lehet, vannak akik azt gondolják minden vissza fog térni a régi kerékvágásába de biztosan nem lesz már olyan a világ mint volt. 

A világjárvány megváltoztatta az életünket és egy sor következménye volt és van, önmagában a betegségen túl is. Elég ha megnézzük az árakat, gazdaságilag megviselte a járvány az országokat. 

De ha megnézzük az emberek viselkedését, a harcot a hatalomért, a harcot az oltatlanok és oltottak között, és sok egyéb dolog is változott a járványtól függetlenül is. Jelenleg kiszámíthatatlan napokat élünk. 

Ezen változtatni kell! A 2020-as évek azok amelyek a rendelkezésünkre állnak, hogy megváltozzunk mi magunk, és változtassunk eddigi szokásainkon és a környezetünkön.

Ez az évtized áll rendelkezésünkre, hogy a béke szigetét – az aranykort –  megvalósítsuk. Alapvetően már mindenünk megvan ami a hétköznapi élethez kell. Minden modern dologgal rendelkezünk vagy beszerezhetjük. Itt az ideje, hogy elkezdjünk a saját fejlődésünkkel és mások segítésével foglalkozni. Itt az ideje, hogy az anyagi világ helyett arra koncentráljunk ami bennünk van és amivel másokat segíthetünk. Itt az ideje, hogy megváltoztassuk a pénzhez való hozzáállásunkat, hogy ne az anyagi javakat gyűjtögessük hanem a lelki, szellemi valónkkal foglalkozzunk. Hogy segítsük azokat akik az anyagi dolgokban hiányt szenvednek. Hogy segítsünk egymásnak egy boldog életet felépíteni. A 20-as évek nem az egyedüllétről és a magunkkal való foglalkozásról kell, hogy szóljon, hanem a közösségről, a szeretetről, a másikra való odafigyelésről, a környezetünk megóvásáról és egészségesebbé, jobbá, széppé tevéséről szól. 

Ehhez a küldetéshez keresem a társaimat, akiknek fontos, hogy ne magunkkal legyünk elfoglalva, hanem hogy ami nekünk rendelkezésre áll azt megosszuk mindenkivel, hogy szeretetet adjunk, és akkor kapunk is, hogy segítsünk önzetlenül, és akkor mi is segítséget kapunk. Egyedül nem megy, egyedül nem fog sikerülni, csak együtt építhetünk fel egy boldog és élhető világot. 

Teremtsük meg ezt ezen az oldalon, egy közösségben!

Szeretnél tanulni, fejlődni, jobban megismerni magad, másokat, a világot amelyben élünk? Szeretnél rendet tenni az életedben, segíteni környezeted fejlődését?

Ha a válaszod igen, akkor regisztrálj itt:

http://aranykor.net/hu/&vez=120641

vagy írj nekem: 

tanulok.202x@gmail.com

Segíts másoknak!